Hogyan hagyhatsz nyomot

A „Hagyj nyomot!” kampány központi eleme és egyben mozgatórugója nem más, mint a HAGYJ NYOMOT! adományozási rendszer.

Mit takar ez pontosan?

Mi is a „Hagyj nyomot!” rendszer?

A Hagyj nyomot rendszer egy új, egyedülálló kezdeményezés, mely az internet alapú adományozás lehetőségeit kínálja fel a segíteni szándékozóknak. A rendszer alapját a www.hagyjnyomot.hu honlap adja, melyen keresztül a támogató eljuttathatja adományának összegét a támogatni kívánt projekt részére. A befizetett támogatás azonnal láthatóvá válik,  valamint a támogatott projekt fejlődése is könnyen nyomon követhető. A honlapon található egy virtuális fal, melyen keresztül téglákat lehet megvásárolni, mely téglák értékéből a valóságos projekt finanszírozásra kerül. A virtuális téglán látható a támogatás mértéke és az adományozó által rögzített idézet és logója/arcképe, amennyiben ezt is szeretné feltölteni.

Adományozó lehet magánszemély, vagy akár cég, óvoda, iskola, egyház egyaránt. Utóbbi esetén ez egyben egy megjelenési lehetőség is a cég számára, ezzel mutatva társadalmi felelősségvállalását.

A Hagyj nyomot program része, hogy a virtuálisan megvásárolt téglákat a projektek helyszínén, Afrikában is elkészítjük a maguk fizikai valóságában, melybe belevéssük az adományozó nevét. Amennyiben személyesen szeretne nyomot hagyni Afrikában és a projekt helyszínén létrehozni virtuális téglájának valódi mását, úgy csatlakozzon humanitárius turista programunkhoz!

A megvásárolható téglák értékének összege projektenként változó, a rendszer automatikusan jelzi, hogy mennyi pénzre van még szükség a teljes projekt megvalósulásához.

Célunk, hogy minél több adományozót elérjünk, akik anyagi lehetőségeikhez mérten támogatják  projekjeink egyikét virtuális téglák vásárlásával. Bízunk benne, hogy a rendszer működőképes lesz, és újszerűsége folytán hosszú távon fenntarthatóvá válik majd.

 

Nyomot hagyni nem csak téglával, hanem ajándéktárgy vásárlásával is lehet. Webshopunban "Hagyj nyomot!"-os pólók, kitűzők, hűtőmágnesek, színes karkötők illetve baseball sapkák várják az érdeklődőket. Amennyiben valaki még ennél is afrikaibb élményhez szeretne jutni, úgy számos afrikai egzotikus ajándéktárgy közül válogathat. 

A projekt végén felépül egy virtuális fal tele téglával, képekkel, jó üzenetekkel, illetve virtuális nyomokkal, Afrikában pedig létre jön egy emlékfal a támogatók nevével, nyomaival.

 

Nyomot hagyni lépésről lépésre
 
1. Menj a http://hagyjnyomot.hu/hu/ honlapra. A főmenün megjelenik a támogatandó projektképe, pl. új kongói árvaházunk látványterve.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

2. Kattints a „Nyomot hagyok, tégla vásárlása” menüre.
 
3. Regisztráció: Név, e-mail cím megadása szükséges. A regisztrációról visszaigazolást kap minden felhasználó, melyet meg kell erősíteni.
 
4. A regisztrációt követően megkapod a projekt részletes leírását, majd „Támogatás” gomb segítségével kezdeményezhető az adományozni kívánt összeg kifizetése.
 

 

 
 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
5. Az új ablakban add meg a virtuális téglán megjelenítendő neved/cégneved, add meg a vásárolandó téglák számát és írd be személyes üzeneted. A logó alatt feltöltheted személyes fényképed vagy a céged/szervezeted logóját. A fizetési módok között választhatsz a bankkártyás fizetés és a banki átutalás között.
 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Banki átutalás esetén a bankszámlaszám:
Bankszámlaszám: 11713005-20378846
 
Bankkártyás fizetés esetén a honlap átirányít az OTP elektronikus fizetési felületére, ahol a kártyaadatok megadása után számládról levonják a támogatási összeget.
 
 
 
6. A honlap ismételt betöltése után fejlécben megjelenik támogatói üzented valamint neved amit adományozáskor megadtál. Kedved szerint „like”-old és oszd meg barátaiddal.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Afrikáért Alapítvány a twitteren English Afrikáért Alapítvány a facebookon Français

Partnereink

CargoRent.hu  A cégautókölcsönző Reaching Hearts for Kids - USA C.H. Robinson Europe Brussels Airlines Qatar Airways Charity March Weblink Nyitott szemmel Mindennapi Afrika - afrikai hírblog RTL Klub TV2 Adhat Vonal Magyar Afrika Platform Szövetség